Az ASTRA ismét lehetőséget ad a gyerekeknek tehetségük megmutatására A vállalat idén a Vöröskeresztet támogatja nemzetközi gyermekrajzversenyével

01 okt. 2014

Budapest, 2014. október 1. – Az idei iskolaév kezdetével a SES ASTRA (párizsi és luxemburgi értéktőzsde: SESG) immár negyedszerre hirdeti meg az ASTRA Tehetség nemzetközi gyermekrajzversenyt. A pályázatot Magyarország mellett Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában és Szerbiában indítja el a vállalat.


A pályázatra 8 és 15 év közötti gyermekek jelentkezhetnek műholdas szolgáltatásokat bemutató plakát készítésével. A hagyományokat követve a pályázat idén is jótékony célt szolgál, az ASTRA minden beküldött kép után 1 eurót adományoz a Horvát Vöröskeresztnek. A pályázattal összegyűjtött összeget olyan iskolák támogatására fogják felhasználni, amelyek a 2014-es árvíz idején sérültek meg a dél- kelet-európai régióban.
A verseny 2014. október 1-től november 30-ig tart. A Szlovák Nemzeti Galéria égisze alatt a szakértői zsűri 12 nyertest választ majd ki a rajzok beküldői közül, akik értékes díjakat kapnak.


A pályaműveket a www.astratalent.eu weboldalon várjuk, ahol a feltöltött művekre november 10. és 30. között lehet szavazni. Az a hat gyermek, akiknek rajzaira a legtöbb szavazat érkezik, szintén díjazásban részesül.
„Az elmúlt évek eredményei, korábbi pályázataink tapasztalatai is azt mutatják, hogy mennyire kreatívak és tehetségesek a gyermekek. Fontosnak tartjuk, hogy a kezdeményezés jótékony célt is szolgáljon így ebben az évben, a fiatal művészek pályázataik elkészítésével hozzájárulnak az árvíz sújtotta területeken élő társaik megsegítéséhez” - mondta Barbara Uzunowa-Drymer, a SES ASTRA Kelet-Közép-Európáért felelős marketingvezetője.
A Horvát Vöröskereszt jelentős erőfeszítéseket tesz a 2014-es árvíz sújtotta dél-kelet-európai területek kárenyhítéséért, nagyon hálás a SES támogatásáéért, és a kis tehetségeknek, akik kreativitásukkal egy jó ügyhöz járulnak hozzá.


További információért látogasson el a www.astratalent.eu weblapra.


Sajtókapcsolat:
Grayling Hungary
Mészáros Barbara
Telefon: +36 70 371 3894
Email: barbara.meszaros@grayling.com
Kövessen minket az alábbi oldalakon:
Twitter: https://twitter.com/SES_Satellites
LinkedIn: http://www.linkedin.com/company/ses
Facebook: https://www.facebook.com/SES.YourSatelliteCompany
YouTube: http://www.youtube.com/SESVideoChannel
Blog: http://www.ses.com/blog
További SES képeket az alábbi linken érhet el: http://www.ses.com/4245221/library


A SES-ről
A SES (NYSE: Euronext; párizsi és luxemburgi értéktőzsde: SESG) a világ vezető műhold-üzemeltetője, flottájában 55 földkörüli szatellittel. A vállalat műholdas kommunikációs szol-gáltatásokat nyújt műsorszolgáltatók, tartalom és internetszolgáltatók, mobil és vezetékes hálózati szolgáltatók, valamint üzleti és kormányzati szervezetek számára világszerte.
A SES elkötelezett híve a hosszú távú üzleti kapcsolatoknak, a magas minőségű szolgálta-tásoknak és a műsorszolgáltatói iparág kiválóságának. A SES kulturálisan sokszínű regio-nális teamjei világszerte jelen vannak és szorosan együttműködnek annak érdekében, hogy megfeleljenek a speciális műholdas átviteli és szolgáltatási követelményeknek.  
A SES-nek (Euronext Paris és Luxembourg Stock Exchange: SESG) részesedése van továbbá a kanadai Ciel-ben, a mexikói QuetzSat-ban, valamint stratégiai partnere az O3b Networks-nek is. További információ: www.ses.com

A Horvát Vöröskeresztről  
A Horvát Vöröskereszt nemzeti társaságának központja Zágrábban található, működését egységesen elismeri Horvátország kormánya, a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC), valamint a Vöröskereszt és a Vörös Félhold szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége (IFRC). A Horvát Vöröskereszt nemzeti társaságán keresztül Zágrábban tevékenykedik, 130 helyi szervezete pedig a megyékben, városokban és községekben van jelen.  
A Horvát Vöröskereszt független civil szervezet, melynek célja, hogy tevékenységével segítséget nyújtson a rászorulóknak. A Horvát Vöröskereszt feladatokat lát el az egészségvédelem és egészségjavítás, a szociális ellátás, valamint az egészségügyi és humanitárius oktatás területein, illetve elősegíti a nemzetközi emberi jogok érvényesülését és támogatja az emberi jogok védelmét.
A Horvát Vöröskereszt a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom hét alapelvére alapozza működését, melyek az emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység és az egyetemesség.